Site Overlay

We Will Rock You Rockzenei Tehetségkutató verseny

A We Will Rock You Rockzenei tehetségkutató versenyt 2015-2017 között három alkalommal rendeztük meg.

A WE WILL ROCK YOU Rockzenei tehetségkutató verseny „előd rendezvénye” a Q-FAKTOR Queen zenei tehetségkutató verseny volt, melynek szélesítésével, és professzionálisabb tervezésével, szervezésével jött létre a rockzenei tehetségkutatónk. A We Will Rock You rockzenei tehetségkutatónkra, a felhívása szerint a Queen kortárs előadóinak, a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek ismert zenekarainak/előadóinak (angol nyelvű) rock dalaival lehetett jelentkezni. Nagy örömünkre szolgált, hogy versenyeinkre Magyarország minden szegletéből, sőt a határon túlról is jelentkeztek zenekarok, duók, triók, egyéni előadók. Az élő döntőkön 13-15 versenyző mérettette meg magát, akik a közönség szavazatai mellett a zsűri értékelése alapján is nyertek el helyezéseket/díjakat.

A zsűriben közreműködtek versenyeinken:

Mátyás Attila, Vörös Gábor, Scholtz Attila, Csákvári László, Bátky Zoltán, Vaszta Pál, Kovács Levente, Menesdorfer Ingrid, Szántó Sándor, Tollár László

A We Will Rock You Rockzenei tehetségkutató verseny-sorozat támogatói/partnerei voltak:

HUFER-BAU Építőipari Kft., COMPASS LIGHTING Kft, OBSERVER SECURITY Corporation Kft., BoxAkadémia, HÓFÖRGETEG Gothic-Rock-Metál Hastánciskola, BLACK ROSE PROJEKT Menedzsment, LIFE INK TATTOO Tetováló szalon, Black Cat Tattoo Tetováló szalon, B-MONITOR Stúdió &Próbaterem, Music Point Stúió, Újpest Próbaterem, Basszuskulcs Hangszerbolt, Retro Stúdió, CIVIL RÁDIÓ FM 98, UW FOTÓ, CRAZY MAMA Music Pub, Rockbook Rockmagazin, Metalkilincs magazin, Mex Rádió/Rock Rádió

Bővebben a versenyekről a We Will Rock You Rockzenei tehetségkutató verseny Facebook oldalán, illetve a Queen Baráti Kör YouTube csatornáján tájékozódhatsz.