Freddie Mercury

Az egész világ a Queen frontembereként és énekeseként ismeri. Ki ne hallotta volna erőteljes, senkivel össze nem hasonlítható hangját, ki ne látta volna őt, mint karizmatikus előadót videófelvételein. Dalszerzőként számos világslágert komponált, mint a Killer Queen, a Bohemian Rhapsody, a Somebody to Love, a We Are the Champions, a Bicycle Race, a Don’t Stop Me Now, vagy a Crazy Little Thing Called Love. Ő egyesületünk egyik legfőbb mozgatórugója; személyisége jelen van minden tevékenységünk folyamatában, hogy életművét továbbadjuk, s megőrizzük a felnövekvő generáció számára. Ismerjük meg életrajzát születésétől a haláláig.

GYERMEKKOR

Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született 1946. szeptember 5-én Stone Townban, az afrikai Unguja szigetén (a Zanzibár-szigetcsoport legnagyobb szigete – akkoriban brit gyarmat volt, ma Tanzánia része). Szülei, Bomi és Jer Bulsara indiai párszik voltak, a 10. században Indiába bevándorolt perzsa zoroasztriánusok leszármazottai. A család azért vándorolt Zanzibárba, hogy Bomi, a családfő a brit gyarmati hivatalban középvezető-pénztárosként folytathassa munkáját. Farrokhnak van egy hat évvel fiatalabb nővére, Kashmira.

Az általános iskolát a Stone Townban lévő The Zanzibar Missionary School-ban kezdte. Itt kezdett el hétéves korában zongorázni tanulni, és már akkor kifejlesztette azt a képességét, hogy azonnal, hallás után tudjon lejátszani bármilyen dallamot. Freddie a családdal már gyerekkorában operába járt, s már ekkortól kezdett érdeklődni a zene minden műfaja iránt. Egyik legkorábbi példaképe az indiai énekesnő, Lata Mangeshkar volt.

1954-ben, nyolcéves korában Freddie egy bentlakásos iskolába került Indiába, a Panchgani-i St. Peters Angol Internátusba, amely körülbelül 50 mérföldre volt Bombay (ma Mumbai) városától. Kérésére a barátai és tanárai az iskolai évek alatt kezdték Freddie-nek szólítani. Ekkor már kezdett megmutatkozni művészi és sportolói tehetsége. Tízévesen iskolai bajnok lett asztaliteniszben. Tizenkét évesen megkapta a Junior Allrounder elnevezésű trófeát. Ebben az évben, 1958-ban néhány diákkal megalakította a Hectics nevű zenekart. Az együttes Little Richard és Cliff Richard rock and roll dalait játszotta. Egy szomszédos lányiskola diákja, Gita Choksi azt mondta, hogy amikor színpadra állt, Freddie már nem volt félénk fiú:

„Elég extravagáns előadó volt,és a színpadon teljesen elemében volt”.

A középiskolát Indiában, a mazagoni Szent Mária Gimnáziumban fejezte be, itt nagymamájával és nagynénjével élt. 1963-ban Farrokh visszatért Zanzibárra a szülővárosába, hogy szüleivel éljen, de a családnak el kellett menekülnie, miután kitört a „zanzibári forradalom”, melynek célja az arab szultán megbuktatása volt. 1964-ben az angliai Feltham városában telepedtek le, ahol a megszokott életvitelükhöz képest jóval szerényebb körülmények között kezdték meg új életüket új hazájukban.

LONDON (EGYESÜLT KIRÁLYSÁG) – ÚJ ÉLET KEZDETE

A Bulsara család, míg nem talált saját lakást, rokonoknál lakott a Middlesex állambeli Felthamben. Freddie tizenhét éves volt, mindenképpen művészeti főiskolára akart menni, ahhoz viszont szakirányú végzettségre volt szükség. Így 1964 szeptemberében beiratkozott a közeli Isleworth Polytechnic-be (ma West Thames College), ami speciális szakképzések széles skáláját kínálta a felsőoktatási szintig.

A szünidőben különböző munkákat vállalt, hogy pénzt keressen; dolgozott a közeli Heathrow repülőtéren, de rakodóként pakolt nehéz ládákat és dobozokat egy kereskedelmi telepen is. Munkatársai megjegyezték, hogy „finom” keze van, ami biztosan nem alkalmas ilyen munkára, és megkérdezték tőle, hogy mivel foglalkozik. Azt mondta nekik, hogy zenész, és csak „beugró”-ként dolgozik. Elbűvölő modorával elérte, hogy munkatársai helyette is elvégezzék a munka nehéz részét.

1966 tavaszán könnyedén megszerezte a művészeti végzettséget. Jeles bizonyítványa és természetes képességei biztosították felvételét az Ealing College of Art főiskola grafika–formatervező szakára.

1967-et írunk, és London zenei életébe akkoriban robbant be Jimi Hendrix, kinek Freddie lelkes rajongójává vált. Rengeteg rajzot készített róla, azokat bekeretezte, és az akkori barátjától, Chris Smith-től bérelt kensingtoni lakásának falait díszítette vele. Abban az időben Kensington fontos hely volt a művészek számára – itt volt a híres Biba butik és a Kensington Market, amelyet akkor London „menő” fiataljai látogattak -.

Freddie az Ealing College-ban ismerte meg a basszusgitáros Tim Staffell-t, aki elvitte őt zenekarának, a Smile-nak a próbáira, ahol Brian May gitározott és Roger Taylor dobolt. Freddie remekül kijött Briannel és Rogerrel, és imádta azt a hangzást, amit a Smile képviselt. Ez a zenekar inspirálta őt arra, hogy kezdjen el komolyabban foglalkozni a zenével, mióta elhagyta Indiát.Két évfolyamtársával, Chris Smith-szel és Nigel Fosterrel gyakoroltak, bár soha semmit nem fejeztek be. Chris Smith később így nyilatkozott Freddi-ről:

„Hatalmas hangja volt, s bár stílusa kissé Mozartos volt, de ahogy a zongora billentyűin játszott, teljesen egyedülálló volt. Freddie sokat tanított nekem azokon a próbákon. Már akkor kiderült, milyen nagyszerű, természetes érzéke volt a dallamokhoz.”

Freddie 1969 júniusában hagyta el az Ealing College-ot, grafikai és formatervezői diplomával a zsebében. A helyi lapok álláshirdetéseiből sikerült időnként szakirányú munkát találni, de biztosabb pénzkereset után kellett néznie. Beköltözött Roger Taylor lakásába, akivel továbbra is jó barátságban voltak, és még azon a nyáron standot nyitottak a Kensington piacon. Kezdetben saját és főiskolás diáktársai műalkotásait árulták, később pedig viktoriánus stílusú vagy bármilyen új és használt ruhát, amire csak rá tudták tenni a kezüket.

ZENEI KARRIER – KEZDETEK

Freddie 1969. augusztus 13-án találkozott először az Ibex nevű liverpooli zenekarral, akik azért jöttek Londonba, hogy hírnevet szerezzenek maguknak. Az Ibex háromtagú volt, Mike Bersin gitáros, John „Tupp” Taylor basszusgitáros és Mick „Miffer” Smith dobos. Volt egy beugrós basszusgitárosuk, Geoff Higgins, akire akkor volt szükség, Mikor Tupp, a nagy Jethro Tull rajongó, fuvolán játszott. Volt egy roadie-juk is, Ken Testi személyében. Freddie-nek nagyon tetszett a stílusuk, s a zenekar szinte azonnal befogadta a kivételes hangú énekest. Freddie annyira lelkes volt, hogy alig tíz nappal később megtanulta a zenekar teljes szettjét, hozott néhány új dalt, és már velük lépett fel a Lancashire állambeli Boltonban. Az alkalom Bolton egyik rendszeres délutáni „Bluesology” zenés foglalkozása volt, amelyet a város Octagon Színházában tartottak. A dátum 1969. augusztus 23. – ez volt Freddie első nyilvános, debütáló fellépése. Augusztus 25-én az Ibex fellépett az első „Bluesology pop-in”-en, egy szabadtéri rendezvényen a boltoni Queen Parkban, és az eseményről a boltoni „Evening News” is beszámolt. Ebben még egy Freddie-t ábrázoló, hitelesítetlen fotó is szerepelt. 1969. szeptember 9-én már a londoni Sink Club-ba kaptak meghívást.

Higgins egy interjúban elmondta, hogy a kazettán lévő anyag eléggé rossz minőségű, de jól mutatja, mennyire elkötelezettek voltak a Cream, Jimi Hendrix, és Freddie akkori kedvence, a Led Zeppelin zenéje iránt. Mike Bersin gitáros élénken emlékszik arra az október végi zenekari megbeszélésre, amikor Freddie felvetette az ötletet, hogy a zenekar nevét változtassák Wreckage-re, de senki sem volt túl lelkes:

„Aztán egy este hívott, hogy beszélt a többiekkel, és nem bánják a névcserét. Megkérdezte, hogy állok a kérdéshez, amire azt válaszoltam: ’Ha a többiek egyetértenek, akkor rendben.’ Később kiderült, aznap este a többiekkel is ugyanezt a beszélgetést folytatta telefonon.”

A névváltoztatás együtt járt Mike ‘Miffer’ Smith dobos távozásával. Helyére Richard Thompson került, (aki jóval később, 1984-ben Brian May 1984-es együttesének a dobosa lett). A Wreckage már ezzel a formációval lépett fel 1969. november 26-án a London délnyugati részén fekvő Twickenham Rögbi Klubban, de a későbbiekben egyre ritkábban adódtak koncertlehetőségek. Mike-ot egyetemi tanulmányai visszaszólították Liverpoolba, s bár a többiek Londonban maradtak, a zenekar elkerülhetetlenül kifulladt. Freddie elkezdett másik zenekar után nézni. A Melody Makerben látott egy hirdetést, hogy a Sour Milk Sea énekest keres. A zenekar imázsát meghatározó csillogás és pompa lenyűgözte Freddie-t, és amikor meghallgatásra jelentkezett, tudta, hogy ő a megfelelő ember a zenekar számára. Ken Testi, az Ibex roadja így emlékszik vissza:

„Freddie-nek nagyszerű hangja volt, fantasztikus hangterjedelemmel. De nem csak a hangja volt az, ami annyira vonzóvá tette az előadásait. Tudta, hogyan kell egy show-t vezetni. Így tudta kifejezni személyiségének ezt az oldalát. Mindent, amit később a Queenben a színpadon csinált, azt az Ibex-szel is csinálta már az első fellépésén. Már akkor benne volt minden, ami a későbbiekben is jellemző volt rá. A kisugárzása, alkatának természetes adottsága, amely tökéletes harmóniában volt a hangjával, a megjelenésével, a finom ízlésével és a szó tág értelmében vett zeneiségével. Az, hogy ezt ő maga is felismerte, teljesen lenyűgözővé tette őt!”

Természetesen felajánlották neki az állást, és 1969 végén Freddie lett a Sour Milk Sea énekese. A zenekar további tagjai Chris Chesney énekes és gitáros, Paul Milan basszusgitáros, Jeremy ‘Rubber’ Gallop ritmusgitáros és Rob Tyrell dobos voltak. Csináltak néhány próbát, majd néhány koncertet Oxfordban (Chris szülővárosában). Freddie és Chris közeli barátok lettek, és Chris beköltözött abba a házba, amelyet Freddie a Smile-lal közösen használt a Barnes-i Ferry Roadon. A Sour Milk Sea többi tagját zavarta, hogy Chris és Freddie ennyi időt töltöttek együtt, és meglehetősen bizonytalannak érezték magukat a zenekar jövőjét illetően. Alig két hónap elteltével Jeremy, aki szinte az összes felszerelést birtokolta, feloszlatta a zenekart.

1970 áprilisában Tim Staffell úgy döntött, hogy elhagyja a Smile-t, mely döntés Freddie életében is hatalmas változást hozott.

A SIKER ÚTJÁN – SZÓLÓKARRIER

Tim Staffel távozása után, még abban a hónapban, 1970 áprilisában Freddie Bulsara csatlakozott Brian Mayhez és Roger Taylorhoz, a Smile együttes két oszlopos tagjához.  Rövid időn belül megváltoztatta a nevét Freddie Mercury-ra és rövid rábeszélés után a zenekar felvette a Queen nevet.

Freddie Mercury további zenei karrierje jelentős mértékben a Queen sikertörténete is.

1971-ben John Deacon basszusgitáros csatlakozott a zenekarhoz, és ezzel kialakult a Queen végleges felállása. Freddie megtervezte a zenekar logóját, aminek látványelemeihez a négy tag születési csillagjegyeit használta.

Freddie volt a szerzője az első Queen-dalnak, a Seven Seas Of Rhye-nak, ami felkerült a brit slágerlistákra, de ő szerezte az első slágert, a Killer Queent, és a nevéhez fűződik a Queen ikonikus dala, a Bohemian Rhapsody, ami kilenc hétig volt a slágerlisták élén. Nem véletlen, hogy Freddie-t mindig is az együttes frontemberének tekintették.

Dalszerzőként Mercury a Queen Greatest Hits 1. albumának tizenhét dalából tízet írt. Dalszerzői munkásságának legfigyelemreméltóbb aspektusa az általa használt különböző műfajok széles skálája volt, amely többek között a rockabillyt, a heavy metalt és a diszkót is magában foglalta. Sok rockdal-szerzőhöz képest Freddie Mercury számos dala zeneileg összetett volt. A „Bohemian Rhapsody” például aciklikus szerkezetű, és közel hatvan akkordból áll. Ezzel szemben a „Crazy Little Thing Called Love” mindössze néhány akkordot tartalmaz. Annak ellenére, hogy Mercury gyakran írt nagyon bonyolult harmóniákat, azt állította, hogy alig tudott kottát olvasni.

Freddie a Queen-nel végigturnézta az egész világot, de a legnagyobb hatással Japán volt rá. Már az első, 1975-ös turnéjukon rajongók sikoltozó tömege követte őket mindenhová. Freddie beleszeretett az országba, és hamarosan fanatikus gyűjtője lett a japán művészeteknek és régiségeknek.

Freddie korábban még soha nem balettozott, de mindig is ki akarta próbálni. 1979. október 7-én lehetőséget kapott, hogy fellépjen a Royal Ballettel. A dalok, amiket választott, a Bohemian Rhapsody és a Crazy Little Thing Called Love voltak. A dalok és a tánc óriási sikert arattak mind a közönség, mind a balettkar tagjai között, és Freddie mindkét cameo (rövid, színpadi karakterszerep) előadásáért álló tapsot kapott.

1980-ban Freddie megváltoztatta színpadi arculatát. Levágatta a haját és bajuszt növesztett. A látvány nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében, körömlakkot és borotvapengét kezdtek neki ajándékba küldeni.

1982 nyarán Freddie a Hot Space amerikai turnéján, a Los Angeles-i Fórumban találkozott Michael Jacksonnal, ahol kölcsönös elismerésük jeléül megállapodtak egy közös együttműködésben, amire a következő évben került sor Michael birtokán. Életvitelük összeegyezhetetlensége volt az oka, hogy életükben soha nem jelent meg az a három dal, amit akkor felvettek. A legismertebb, a There Must Be More To Life Than This című Freddie-szerzemény, saját előadásában felkerült Freddie első önálló albumára 1985-ben, de a közösen előadott dal csak 2014-ben látott napvilágot.

1982 végén a Queen minden tagja egyetértett abban, hogy szünetet tartanak. Azt is elhatározták, hogy 1983-ban egész évben nem turnéznak. Freddie már egy ideje gondolkodott egy szólóalbum elkészítésén. Stúdióidőt foglalt a müncheni Musiclandben, és 1983 elején elkezdte a munkát. Ekkor ismerkedett meg Georgio Moroderrel, aki éppen Fritz Lang 1926-os Metropolis című némafilmjének újrakiadásán dolgozott. Megkérte Freddie-t, hogy írjon egy zeneszámot a filmhez. Korábban még soha nem írt zenét együtt senkivel a Queenen kívül, kivéve a korai, 1972-es Larry Lurex néven, a Trident Stúdióban felvett „I Can Hear Music” és a „Goin’ Back” című számokat tartalmazó kislemezt. A Moroderrel való együttműködés eredménye a Love Kills című dal lett.

1983 májusában Freddie a Royal Opera House, Verdi: Un Ballo In Maschera című előadásán látta először a spanyol operadívát, Montserrat Caballét, és hangjának puszta ereje és szépsége megbabonázta.

1984. szeptember 10-én jelent meg Freddie első szóló kislemeze. Ez volt az a szám, amelyet Georgio Moroderrel közösen írt a Metropolis számára, a Love Kills.

Az I Was Born To Love You volt az első önálló kislemez a készülő szólóalbumáról, ami 1985. április 9-én jelent meg. Három héttel később látott napvilágot Freddie első szólóalbuma, a Mr. Bad Guy a CBS Records gondozásában.

1985. július 13. különleges nap volt a Queen és Freddie számára. 72 ezer ember előtt léptek fel a Wembley Stadionban, a Live Aid-en, amit világszerte több mint egymilliárd embernek közvetítettek.  Freddie és a többiek fergeteges húsz perce örökre beírta a nevüket a zenei történelembe, ahogyan a szakma egyöntetűen elismerte: A Queen ellopta a show-t.

Az emlékezetes Magic Tour után 1987 eseménymentesen indult, így Freddie megragadta az alkalmat, hogy további szólómunkát végezzen. Bevonult a londoni Townhouse stúdióba, hogy felvegye a Platters klasszikus The Great Pretender című dalának remake-jét. A kislemez február 23-án jelent meg.

1987 márciusában négy szerzeményével felszerelkezve, Freddie Barcelonába repült, hogy találkozzon Montserrat Caballéval. A spanyol operadívának tetszettek a dalok, sőt az egyiket elő is adta a londoni Covent Gardenben.  Április elején Freddie elkezdett dolgozni azon az albumon, amelynek felvételéről Montserrat Caballéval állapodott meg. Május végén Ibiza szigetén hatalmas fesztivált rendeztek a Ku Clubban, ahol Freddie mint díszvendég, Montserrat Caballéval előadta szerzeményét, melyet neki és szülővárosának, Barcelonának írt.

1988. október 8-án Freddie és Montserrat a hatalmas szabadtéri La Nit fesztiválon lépett fel Barcelonában. Három számot adtak elő a készülő albumukról – How Can I Go On, The Golden Boy és Barcelona –, Mike Moran zongorakíséretével. A régóta várt album, a Barcelona végül október 10-én jelent meg.

Freddie Mercury október 8-án lépett utoljára színpadra. Akkor már tisztában volt AIDS betegségével, de nem akarta, hogy az emberek tudjanak róla. Ezt a tényt a halála előtti napon jelentette be. Betegségében továbbra is komponált és dalokat vett fel, sőt még videoklipek készítésében is részt vett. Az I’m Going Slightly Mad videót az ő mesterműveként tartják számon.

Freddie Mercury 1991. november 24-én békésen hunyt el londoni otthonában AIDS okozta hörgő-tüdőgyulladásban.

1992. április 20-án a Wembley Stadionban tiszteletkoncertet tartottak Freddie emlékére, amelyen sok híres rocksztár vett részt. A legméltóbb tisztelgés Freddie előtt azonban a Made In Heaven című album volt, amelyet 1995. november 6-án adott ki a Queen három megmaradt tagja. Az utolsó dalokat hallhatjuk rajta, amelyeket Freddie komponált és rögzített.

FREDDIE MERCURY MAGÁNÉLETE

Egyesületünk elsősorban Freddie kivételes zenei és emberi értékeinek ápolását tűzte ki célul, és amikor a magánéletét vesszük górcső alá, maximálisan igyekszünk szem előtt tartani az alábbi kinyilatkozását:

„Minden, ami vagyok, ott van a dalokban”

(Idézet a „Freddie Mercury: The Final Act” c. dokumentumfilmben elhangzott David Wigg interjúból)

Freddie Mercury a sztár, a Queen legendás frontemberének magánélete mindig az érdeklődés középpontjában volt mind a rajongók, mind a sajtó körében. Még életében számtalan újságcikk foglalkozott magánéletének fordulataival, szexuális identitásának rejtelmeivel, melyek közül alig akad, amelyik hitelt érdemlően tájékoztat Freddie féltve őrzött magánszférájáról. Halála után több pszichológus szakember tudományosan próbált magyarázatot adni arra a kettősségre, ami jellemezte Freddie színpadi és privát életvitelének különbözőségét. Több tucat könyv, dokumentumfilm áll rendelkezésünkre, hogy beleássuk magunkat a témába. 

Mi itt röviden vázoljuk azokat az eseményeket, körülményeket, alátámasztva Freddie élete résztvevőinek, ismerőinek véleményével, melyek hatással voltak magánéletére gyerekkorától haláláig.

Freddie gyerekkorának tetemes része Indiában, egy bentlakásos fiúiskolában telt, ami korán önállóságra késztette. Érzelmi életének labilitását a szülői háztól való távolléte alapjaiban meghatározta. A tinédzser Freddie Bulsarát a 60-as évek Londonja – átitatva némi faji előítélettel –, rádöbbentette, ahhoz, hogy elérje célját a hőn vágyott zenei világban, „alapvetően fehér embernek kell álcáznia magát”– vélekedett Leo Kalyan viselkedéskutató. Ez vezetett oda, hogy a múltját maga mögött hagyva, tudatosan alakította ki új életét, melyhez új név és új imázs kellett. Brian May szerint a névváltoztatás kellett ahhoz, hogy útjára indítsa Freddie Mercuryt a siker felé.

A 60-as évek végén ismerte meg azt a Mary Austint, aki félénkségében, tisztaságában lelki társa volt az útját kereső Freddie-nek.  Freddie a Queen sikereinek kezdetén ébredt rá szexuális identitásának labilitására, mely hamarosan véget vetett a Maryvel, már a házasság irányába elmélyült kapcsolatának.  Barátságuk, lelki összetartozásuk viszont végigkísérte Freddie életét egészen a haláláig. Személyes titkárnőjeként és tanácsadójaként alkalmazta, és számos későbbi kapcsolata ellenére is a törvényes feleségeként emlegette. A siker, a sztárság, az identitás-béklyójának lehullása lehetővé tette Freddie számára, hogy azt az életet élje, ami ars poétikájává vált:

„Az élet az életért van.”

(David Wigg riport a Freddie Mercury: The Final Act filmből)

És ő nagykanállal falta az életet, keresve mindenhol a szeretetet, a boldogságot, a megnyugvást. Karrierje 20 éve alatt számtalan barát, szerető vette körül, de igazi békére otthonában, a saját maga megalkotott családja körében talált, az élete utolsó hat évét hűségesen végigkísérő  Jim Hutton, az évek óta szolgálatában álló Peter Freestone és Joe Fanelli  és imádott macskái társaságában. Anita Dobson így nyilatkozott a The Final  Act c. filmben:

„Volt saját családja, a Bulsara család, akik…, akik isteniek voltak… De ő csinált magának egy másik családot, amit ő választott.”

Zenésztársai, barátai, családja úgy emlékszik rá, mint aki a színpadon igazi primadonna, a világ legnagyobb előadója volt, míg magánéletében nagyon jó humorú, igazán nagylelkű, segítőkész barát, aki első szóra kiállt bárkiért, ha bajba került. Roger Taylor így nyilatkozott róla:

„Freddie elsősorban zenész volt, méghozzá egy igazán nagyszerű zenész. Amellett, hogy nagyszerű showman, énekes, zeneszerző is volt…, és mi azt akarjuk, hogy ez kerüljön előtérbe, nem csak a pikáns oldala, amiről néhány újság szeret írni, mert ők nem a zenéről írnak. A zene azért van, hogy az emberek hallgassák, nem azért, hogy az újságok írjanak róla.”

A 90-es évek elején a már nagybeteg Freddie erején felül folytatta a zenei felvételeket a Queen-nel, soha nem várt megkülönböztetett figyelmet a többiektől. Rudi Dolezal Freddie utolsó, a „These Are the Days of Our Lives” videójának rendezője így emlékszik vissza:

„Ebben a dal utolsó néhány másodpercében az egész életét összefoglalja nekünk: ‘Nagy szupersztár voltam, de ne vegyétek túl komolyan’. És a végén: ‘Még mindig szeretlek’, ami a rajongóknak szól. Aztán kisétál az életből. Még az utolsó pillanataiban is művészileg tervezte meg a távozását. Így akarta, hogy így legyen”.

Freddie Mercury 1991. november 24-én halt meg otthonában, családja körében.

A FREDDIE MERCURY JELENSÉG

Freddie Mercury, az angol ellenkultúra kellős közepén robbant be, mint a Queen frontembere. Akkor, amikor a zene megváltoztatta a nemzet aktuális zenei normáit, akkor, amikor a rock and roll úgy befolyásolta a mindennapi életet, a divatot, és a nyelvet, mint kevés más társadalmi jelenség.

Freddie Mercury emellett eloszlatott minden előítéletet a rockzenével kapcsolatban, ami addig a műfaj hiper-férfiasságának védjegyét hirdette.  Olyan dalokat szerzett, amely megváltoztatta a rockzenekarokról alkotott általános felfogását, amikor elegyítette a műfajok sokszínűségét stílusbeli korlátok nélkül. Mercury olyan karriert futott be a Queennel, amely bebetonozta státuszát, mint ikonikus előadót, akit a mai napig a legjobbak között tartanak számon.

Freddie zenei világa, szerzeményei, eredeti és extravagáns színpadi jelenléte sok más, színpadon fellépő zenészre is hatással volt. George Michael, Boy George (Culture Club), Rob Halford (Judas Priest) és a Frankie Goes To Hollywood zenekar Mercuryt jelölte meg egyik inspirációs forrásaként.

Színpadi jelenléte számos rockzenésznek szolgált mintául. Axl Rose – a Guns N’ Roses énekese- az1992-es budapesti koncerten például Freddie emléke előtt tisztelegve elénekelte a „Tavaszi szél vízet áraszt” című magyar népdalt. Axl Rose nyilvánvalóan elkötelezett Freddie Mercury-rajongó volt:

„Ha nem kapaszkodtam volna Freddie Mercury dalszövegeibe gyerekként, nem tudom, hol lennék. Megtanított a zene minden formájára. Megnyitotta az elmémet. Soha nagyobb tanárom nem volt egész életemben”.

A rocksztár David Bowie, így nyilatkozott Mercuryról:

„Az összes színpadiasabb rockelőadó közül Freddie tovább ment, mint a többiek.”

„Ő a falig vitte a dolgokat, és még azon is túl. És persze mindig is csodáltam azt az embert, aki harisnyát visel. Csak egyszer láttam koncerten, és ahogy mondani szokták, határozottan olyan ember volt, aki kézben tudta tartani a közönséget. Mindig a maga javára tudott fordítani egy-egy közhelyet.”

Kurt Cobain, a Nirvana frontembere búcsúlevelében Mercury előadói tehetségét méltatta:

„Például amikor a színpadon vagyunk, a fények kialszanak, és elkezdődik a tömeg mániákus örvénylése, ez nem hat már úgy rám, ahogy Freddie Mercuryra hatott, aki, úgy tűnt, kedvelte a tömeg szeretetét és csodálatát, és elmerült benne, amit én abszolút csodálok és irigylek”.

Mike Myers komikus, akinek Wayne’s World című filmje a „Bohém rapszódiát” egy új generációnak mutatta be, így nyilatkozott Mercuryról:

„Igazi színpadi ember volt, Több volt, mint maga az élet; új, friss, menő. Ez egy isten, aki emberként jár.”

Előadásmódjának karizmája és ereje a legnagyobb rock ikonoktól kezdve, mint David Bowie, a popsztár Lady Gagán és Katy Perryn túl, Wiz Khalifa és Lupe Flasco rapperekig, mindegyik művész úgy említi meg őt, mint aki nagyban befolyásolta zenei karrierjük kiteljesedését.

Az előadók listáját hosszan lehetne sorolni, de végül álljon itt két olyan példa, ahol Freddie két ikonikus szerzeményét két ikonikus előadó dolgozta fel:

1997-ben az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson hihetetlen párost alkotott Montserrat Caballe spanyol operaénekesnővel a „Bohemian Rhapsody” előadásához. Azzal a Caballe-val, aki duettet énekelt Freddie Mercury-val a „Barcelona” című dalban, amely az 1992-es olimpiai játékok hivatalos zenéje volt. Ez a Dickinsonnal előadott duett gyönyörűen, időnként megrázó módon hozta össze az opera és a metál hangzását. A szám Caballe Friends for Life című LP-jén szerepelt. Caballe így nyilatkozott róla:

„A különbség Freddie és szinte az összes többi rocksztár között az volt, hogy ő a hangját adta el.”

A 2001-es Acoustica című unplugged albumon, ahol a Scorpions a legismertebb slágereit vonultatta fel, a zenekar egy maréknyi feldolgozást is beiktatott, köztük a Queen 1975-ös, szívbe markoló „Love of My Life” című dalának feldolgozását.

Freddie Mercury élete és munkássága a mai napig hatással van nem csak a zenei világra. Egy olyan örökség a jövő generációja számára, amit érdemes megismerni, tanulni belőle, melynek legfőbb üzenete, hogy merjünk kockázatot vállalni, és merjünk szabadon azzá válni, akik mindig szerettünk volna lenni. Egyesületünk célja, hogy ezt az örökséget ápolja, megőrizze és továbbadja.

Szerző: Pajlócz Júlia