Site Overlay

Freddie Mercury szobor Budapesten

kép: Madarász Csilla grafikája

Freddie Mercury a világ egyik legtehetségesebb könnyűzenei énekese, és kivételes tehetségű frontember, koncertzenész volt.

Zenei munkássága erősen kihatott mind a korabeli rockzenei/könnyűzenei iparra, de a jelenkor zenei kultúrájában is meghatározó szerepet tölt be.

Ismereteink szerint Freddie Mercury szobor csupán 3 helyszínen található a világon, habár emlékművek, emléktáblák, utcatáblák, emlékhelyek több helyen (Zanzibár, London, Garden Lodge, München) is fellelhetőek.

Az egyik, talán leghíresebb szobor Montreux-ben, Svájcban található. A Queen több nagylemezét itt vették fel, a helyi Mountain Studios-ban, köztük az utolsó Made in Heaven-t is. A közel 3 méter magas bronz szobrot 5 évvel Mercury halála után, 1996. november 25-én avatták fel, az ünnepségen az egykori zenésztársak is jelen voltak. 2003-tól kezdődően a rajongók Európa szerte ide érkezve összegyűlnek szeptember első hétvégéjén Montreux-ben, hogy tisztelettel adózzanak az énekes emlékének a „Freddie Mercury Montreux Memorial Day” nevű rendezvény keretein belül. A szobor igazi idegenforgalmi látványosság lett, nem csak a Queen rajongók körében.

Néhány évvel a Montreux-ban állított szobrot követően a londoni Oxford Street-en állítottak szobrot a legendának -mindkét alkotás a leghíresebb testtartása közben ábrázolja Freddie-t-. Ez a 6 méteres szobor a We Will Rock You musical produkció apropójából készült, s jelenleg Roger Taylor otthonának parkjában található, magántulajdonban van, így a nagy közönség számára nem látogatható.

A legutóbb készült bronzszobor – mely szintén a We Will Rock You musical kapcsán készült- Münchenben található, ahol Freddie Mercury gyakran tartózkodott, dolgozott, ott élt 1979-1985 között. Ez az alkotás szintén a már sablonossá váló pózban ábrázolja Freddie-t, a musical logójának másik emblematikus elemével, Brian May Red Special gitárjával a kezében.

A budapesti Freddie Mercury szobor létrehozásának ötlete 2019-ben merült fel, mellyel szerettünk volna Freddie halálának 30. évfordulóján (2021. november 24.-én) méltó emléket állítani, és egyben zarándokhelyet létrehozni a magyar (és európai) Queen-rajongók számára is. Sajnos a projekt lassú alakulásába a pandémia is közbeszólt.

A Queen klasszikus felállása Magyarországon egyetlen alkalommal adott koncertet, 1986. július 27-én a Népstadionban.

Ennek megfelelően a budapesti szobornak azt a momentumot kell ábrázolnia, amikor Freddie Mercury a magyar közönségnek elénekli a „Tavaszi szél vizet áraszt” című magyar népdalt, melyet ezzel örökre egy egészen más szintre emelt, mondhatni „világhírűvé” tett.

Ez a pillanat a budapesti koncert leghíresebb mozzanata volt. Az énekes a tenyerébe tekintett, ahova a magyar szöveg kezdő sorait segítségként felírta, és elkezdte a népdalt, majd a tömegbe tekintett – kezét továbbra is maga előtt tartva -, s a kellemesen meglepődött közönség vele énekelte a dal folytatását, egy egységet alkotva a zenekarral, Freddie-vel és Brian-nel.

Mivel az 1986-os magyarországi koncertfilmben egész alakos felvétel erről a pillanatról nincs, így a köztes pillanat megjelenítését a szobrásznak kell megragadnia/ megalkotnia.

Egy szobrászművésszel – aki a korábban bekért ajánlatok alapján a legrészletesebb és legkedvezőbb ajánlatot adta- felvettük a kapcsolatot a miniatúra készítésére, melynek elkészülése – hosszas egyeztetések és anyaggyűjtés után – végül nem valósult meg, nem zárult sikerrel ez a projekt. 🙁 Így újabb lehetséges alkotók után is kutatunk.

A tervezett szobor anyaga bronz, mérete pedig 2,20 méter körüli, tehát kvázi életnagyságú (életnagyságúnál valamivel nagyobb) szobor, mely minimális, 20-40 cm-es talapzaton foglalna helyet.

Elsődlegesen 3 helyszínötlet vetődött fel a Queen Baráti Kör részéről, természetesen ezek mindegyike a zenekar budapesti látogatásához kötődik. A Marriott Hotel (volt DunaHotel Intercontinental) előtti szakaszon a Duna-korzón, továbbá a Puskás Ferenc Stadionnál (volt Népstadion) illetve Szentendrére is gondoltunk, hiszen a Queen magyarországi látogatása során Freddie Mercury ellátogatott ide is, ahol egy régiségboltban jó néhány nagyobb értékű műtárgyat vásárolt. Amennyiben a fenti helyszínek egyike sem lehetséges, úgy természetesen bármely budapesti kerület, illetve intézmény felé nyitott a Queen Baráti Kör, mely méltó helyszínül szolgálhat a szobornak.

A Queen Baráti Kör Egyesület jelenleg nem rendelkezik forrással a szobor finanszírozására, de természetesen figyelemmel fogjuk követni a pályázati lehetőségeket, illetve gazdasági társaságokat, és a helyi Önkormányzatokat is, mint lehetséges támogatókat is felkeresünk. A szobor előre becsült költsége kb.10-15 millió forint, terveink szerint rajongói hozzájárulásokból is összegyűjthető az összeg, melyhez természetesen önálló adományszámlát fogunk nyitni.

szerző: Varga Balázs és Gyarmati Zsuzsanna